Tegnap délután került megrendezésre könyvtárunkban a már hagyománynak mondható iskolai versmondó versenyünk, ahol 13 felsős tanulónk mérettette meg magát egy-egy költeménnyel. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából több diákunk is leghíresebb költőnk egy-egy művével készült, így intézményünk is csatlakozott a Petőfi-bicentenárium emlékévhez. A zsűri tagjai – Baloghné Németh Szilvia, Erdei Péterné és Földesi Rita Enikő – csak hosszas értékelés után tudott eredményt hirdetni, hiszen a gyerekek csodálatosan, sok-sok érzelemmel átitatva adták elő szebbnél szebb verseiket. Ezúton is köszönjük döntéshozó munkájukat. 🗣📖 Eredmények:

5-6. osztályos korcsoport:

– I. hely: Kovács Nóra Sára (5.B) és Csongár Blanka (6.a) 🥇
– II. hely: Kocsis Emília (6.B) 🥈
– III. hely: Páll Barnabás (6.B) 🥉

7.-8. osztályos korcsoport:

– I. hely: Zajácz Adrienn (7.A) és Buzogány Botond (7.B)🥇
– II. hely: Zsarnai Anna Olívia (8.B) 🥈
– III. hely: Kovács Luca (8.B) 🥉

A zsűri által legjobbnak vélt tanulóink könyv- és oklevéljutalomban részesültek. Szívből gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevőnek! 👏🥰

Köszönjük Tisza Balázsnak a verseny lebonyolítását, valamint Pásztor Ildikó, Czakóné Pallai Éva és Patkovszky Viktória kollégáinknak a gyerekek felkészítését.

📷:Tisza Balázs